2009. 10. 25.

Átok vagyok vagy ajándék?

Szólj hozzám!

Az igazán okos emberek örök tanácsa, hogy ne kívülről nézzünk önmagunkba, hanem belülről lássunk kifelé! De, néha kívülről kell látnunk önmagunkat, hogy tudjuk mire kell befelé figyelnünk. Induljunk hát el messziről, hogy mire igazán közel jutunk, kiderüljön milyenek is vagyunk mi lányok, akik aerobic óra helyett a havat választották. Kezdődjön a terepszemle!
Vegyünk három embertípust és rendeljünk hozzájuk mondjuk egy-egy hajszínt. Természetsen kizárólag a megkülönböztetés és a névtelenség céljából. A barnánk kissé komoly, mindent tudó szeme kisérti a világot és érdekli a klíma változás. Meg mi emberek, vagy sokak számára megfoghatatlan dolog, mint maga a Föld! De olyannyira, hogy nem szégyel tenni is érte. Munkáját tekintve, egyetemen tanít, és minden szabad percében azon gondolkodik, hogy nekünk ezen a nem szabadon választott Bolygón hogyan lehetne jobb. Nagy szavak, de igazak. Azokban a maradék szabad percekben, amit rettentő tudatos ember lévén, a kikapcsolódásnak tartogat, azon mélázik, hogy mikor lesz 3 napja két konferencia között, hogy valahol havat lásson. És csússzon rajta. Röpüljön és slideoljon és veszélyes dolgokat csináljon. Mert az neki jó, és ettől lesz ő jobb, hogy hozzá tudjon járulni a globális nagybetűs JÓ-hoz.

Ez tölti fel, ő ezt szereti. Amikor nyáron a kánikulában feltűri csinos , természetesen kissé titkárnős ingét és kinéz az ablakon, látja, hogy esik az eső. Először magától értetődően a Földre gondol, ami most fellélegezhet, másodszor pedig arra, hogy ez valahol hó. De gyorsan vissza is simítja a kis feketéjét, mert tiszta kék-zöld a karja. Esküszöm, hogy nem verik! Csak az élet, mert néha még mindig bizonytalanul adja a korlátot! Egy mosollyal máris terel, de aki figyel az látja, hogy a mindent tudó szem már előre nyugtázta, hogy legközelebb úgyis meglesz. Nem zavarja, hogy a tanszéken ezt az oldalát valószínűleg senki sem ismeri, mert úgyis csak magának csinálja. A 360-at a Butteren meg kicsit nekünk is, mert példa az mindig kell.

Jöjjön a dögös szőke! De nem ám valami klisé amerikai álomra hajazó műmosolygós. A mosoly itt visszakézből mosolyt produkál! Hihetetlen fegyvere, hogy nevetnek körülötte az emberek. De az élet, mint azt megtanultuk nem fenékig tejfel. Korához képest lehetetlen sokat és lehetetlen régóta dolgozik. Télen-nyáron mindig. Be az irodába ki a rendezvényre vissza az irodába, oda-vissza, oda-vissza. Ha kötelesség híjján sok a szabadidő, vagy fondorlatos módon csinál magának, kisérti a sorsot. Zúz a hegyen a dirt bicajával, töri magát a házilag gyártott wall rideon, kiröhög mindenkit, de főleg magát, na meg minket, hasonszőrüeket. Egyszerűen nem érti, hogy ő miért szereti jobban a waxot a szájfénynél!? Vagy miért mondja le a romi randit, hogy a csajokkal építsen valami elmebeteg dolgot, ahol aztán jobb esetben, csak essen egy hatalmasat. Miért más? Hol kódolnak belénk ilyesmit? Vagy hol rontották el a nevelésben? Miért kell kitennünk aggódó apáinkat extra izgalmaknak? Amikor ők csak egy kislányt akartak. És kaptak egy gyereket, aki koránt sem kislány ,na de azért fiú sem héj! Aki a szó legszótáribb értelemében szabad. Legalábbis a saját korlátain belül. És ez neki bőven elég a mosolygáshoz.

Hátra van még az őrült vörös. Aki túlpörgi a világot! Hogy aztán ne értsen semmit, és kérdezzen megállás nélkül, általában hülyét, de sokszor azért okosat is. Szeretetet senki másnál nem ad gyorsabban és erősebben, de nem tudatosan csinálja, ez csak úgy jön, és működik. Pénzügyes lesz, amihez semmi kedve sincs az égvilágon, inkább írna meg szervezne sokat. Szereti a számokat, csak nem nagyon. Alaptulajdonságai közül hiányzott a félelemérzet. Nem is ismerte, mindent mindenkinél előbb, gyorsabban, meggondolatlanabbul csinált, mert hát vele ugyebár úgysem történhet semmi. Aztán történt. És elkezdett félni. Megszokott, mondanák a normális emberek, ha valaki meg van ijedve, mielőtt levetné magát egy 14 méter magas toronyból egy snowboarddal a lábán. Ráadásul vízbe. De neki szokatlan volt, mert nem volt benne biztos, hogy itt tényleg minden rendben lesz. Egy 20x20 centis fekete lyuk tátongott a combján a helyes kis sárga bikini alatt, szorította a bukó, fázott, és remegett a szája. Ami normális esetben vigyorogni szokott. Miért nem lehet a tömegben ácsorgó csinos nyáriruhás fröccsöt szürcsölő lány!? Aki visongva tapsol egy szexi neoprém láttán? Mert igenis nagyon bejön neki a feszülő szörfszett csak most éppen az életéért küzd. Önszántából. Minek feleslegesen harcolni? Ráadásul magaddal és a határaiddal? Vagy mindenki harcol csak másban és mással? A válasz igen! Mi ebben. Remélem ti megértitek.