2010. 09. 07.

Független Szerelem (nem is én írtam, jó?)

1 komment

5 perce van, hogy ide érjen! Hihetetlen vagyok, hogy másfél együtt töltött óráért, ha még az beteges jegyzetelésben is merül ki, képes vagyok elintézni, hogy engem küldjenek az Ipari, Fejlesztési és Energiaügyi Bizottság ülésére. Persze neki ez a kedvenc témája. Én meg minden egyes szót utálok benne, na jó a fejlesztést nem annyira. Kíváncsi leszek, mikor lesz hajlandó egy jó kis szaftos FEMM (Nők jogai és nemi egyenlőség bizottsága) bizottsági ülésre. Ha ezt megteszi, hozzá megyek. Teljesen elhanyagolható tény, hogy ha felhozom az eljegyzés témát, általában köhögési rohamot szimulál. Jaj, miért megint én? Hogy keveredhetek mindig ilyen idióta helyzetbe!?
Anyám megmondta. Kislányom te mindig rosszul választasz. Lehet, hogy kénytelen leszek, életemben elösszőr igazat adni anyámnak. De nem mégsem, szeretem és kész. Ugyebár szerelemben nincs igazság. Én ehhez tartom magam. És mi az, hogy nekem a hatalom kell? Nekem? Gyámság alá kell vetetnem szegényt ekkora hülyeségért. Mi közöm nekem ahhoz, hogy ők vannak kormányon? Jézusom, ha ezt meghallaná a képviselőm, keresztre feszítene Strassburg főterén. De akkor sem izgat. Csak az a gyönyörű szeme, ami a sötét kék öltönyével olyan tökéletesen harmonizál. Te jó ég, milyen meleg van itt a tolmács szobában. A pokol meg csak szauna. Még a neve felett is hajlandó vagyok szemet hunyni, pedig majdnem akkora égés mint a Vazul vagy az Ede.
Ne, már csak 2 perc. Nem vagyok hajlandó ezt az egészet egyedül végig hallgatni. Lehet, hogy még tolmács sem lesz. Franciául meg közöm sincs az iparvédelmi jogszabályok titulusaihoz. Ezt a lehetetlen helyzetet. Elegem van! Utálok a lépcsőházban „cigizés“ fedő név alatt bujkálni. De odabújni meg imádok. Még csak nem is dohányzom. Legalább egy emeleten lenne az irodánk. De nem mertek minket még csak egy szintre sem tenni, annyira utáljuk egymást. Nincs még egy ilyen nép esküszöm. Hatvan éve nagy háborúktól mentes Európában élünk, hiszünk a közös európai szellemiségben, együtt képviseljük hazánkat a népek Parlamentjében, de a büfében még egy asztalhoz sem vagyunk hajlandóak leülni. Ez kész röhej.
Én megmondtam neki, hogy engem nem érdekel, én odaállok a delegáció elé és bevallom az egészet. Erre rám ordított. Képes volt rám ordítani! Hogy nekem elment az eszem, és, hogy szó nélkül kirúgnak minket. Már miért küldenének haza? Azért mert szeretjük egymást? Mert máshova szavazol édesem. Ebben a helyzetben, engem ne édesezzen. Vagy mégis? Jaj, ahogy ilyenkor rám néz tényleg nem bírok magammal, csak ismételgetem mint valami idióta szőke robot: Igazad van szívem, persze szívem. Pedig rohadtul nekem van igazam, csak ilyenkor elkezdi a tipikus jobb oldali manipulációt, és elolvadok. Fúj ne, már én is csak szajkózni tudom a balos kliséket! Térjek már észhez! Na itt van!
- Hol voltál az isten szerelmére?
- Inkább a miénkre!
- Jaj ne már... (Már nem is látok a rózsaszín ködtől, elbűvölő mosoly piheg az arcomon és nem bírok magammal. Na ebből nem lesz jegyzetelés.)
- Szívem, hiányoztál! Vedd le a fülesedet egy pillanatra!
- Ne most! Nézd Gaston Franco elkezdte prezentálni a vélemény tervezetet a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris biztonság európai unióbeli növeléséről szóló uniós CBRN cselekvési tervről.
Ekkor bekövetkezett, az ami miatt akár ketrecben is mutogathatnának a 23 csillagos zászló előtt. Megölelt és odasúgta!
- Teszek a pártra, szeretlek!
Az egész ülés a tolmács szobánk felé fordult. 22 nyelven, a „teszek a pártra“, izgalmasabb mint a radiológiai biztonság. Zavaromban a mikrofon bekapcsoló gombján csúszkált a remegő ujjam.