2011. 01. 21.

Strasbourgi hírmorzsák

7 komment

A brüsszeli irodákban hétfőn kihirdették az egy hete tartó fogadások végeredményét. Az nyert, aki biztosra vette, hogy a magyar miniszterelnök megjelenik Strasbourgban. Az ellenvoksolók délelőtt még bizakodóak voltak, hiszen akkor derült ki, hogy Navracsics Tibor vesz részt a szakbizottsági média törvénnyel foglalkozó meghallgatáson. Aki “x.-elt” mindent vitt, Strasbourg a magyar kormánytól pezsgett 2 napig.

Kedden délután a miniszterelnök összehívta a magyar delegációt, a teljesség nevében, mivel tőle szokatlan módon, a Jobbikos képviselőket is a tárgyaló asztalhoz invitálta. Szegedi Csanád euroszkeptikus képviselő eheti strasbourgi szerepléséből - legyen szó plenárisról, vagy zárt ajtók mögül kiszivárgott hangokból - kiderült, hogy Orbán Viktor nem is áll olyan messze szélsőséges szívektől, mint azt a miniszterelnöki oldalról állítják. Faust biztos Orbán bal vállára ültette volna Szegedi képviselőurat. Ez nemzetközi szinten is látszik. Akinek Nigel Farage a független szélsőséges képviselők vezérhuszárja kíván a barátja lenni, annak nincs szüksége ellenségre az Európai Parlamentben. Orbán Viktor uniós értékeit lakmusz papírként méri Farage szeretete. Rossz viszonyt szívből kívánni, lehet nem humánus, de ebben az esetben igencsak indokolt.

Itt az ideje, hogy felkússzunk a hires DNS lépcsőn a lényeg felé, lépjünk be a strassbourgi plenáris terem kék arénájába! Én a felső karzaton foglaltattam (gondosan kitervelt stratégia után) elsősoros helyet. Felesleges volt eljátszani egy baráti szívességet, még 10 perccel a kezdés után is találtam volna magamnak. Mert a valódi érdeklődés helyett, a szurkoló mámor maradt. A magyar miniszterelnököt, avagy a második napirendi pontot, egy csapat fideszes szimpatizáns, parlamenti dolgozónak álcázott felcsúti focidrukkerrel élveztem végig. Így számomra nyilvánvaló, hogy kinek tulajdonítható a médiában vastapsként szereplő hangzavar. A szotyizó narancssárga szektor a soros elnök minden egyes megmozdulása után égtelen zajt csapott. A megasztárban ezért fizetnek. A néppárttól származó, az egyetértést mutató tapsot sem nevezném tökéletesen egységesnek. Egy számottevő kisebbség némán tűrt. Kőkemény frakciófegyelem van, ellenszegülésnek helye nincs, de a passzív ellenállás itt az arany középút. A többség kisebbségére ragadozóként vadászik minden egyes Orbán ellenes frakció.

Orbán Viktor belekontárkodott a parlament illemtan kódexébe, amikor a néppárti frakció vezetőhelyettest Corien Wortmann-Kohl kézcsókkal köszöntötte. Kohl asszony visszahőkölt, mint ördög a tömjénfüsttől, miközben a képviselők hevesen vizionálták a Brezhnev-Honecker duót. Pedig itt még a nemek is stimmeltek. Romantikus lavinát indított el ez az egyetlen kézcsók, azóta a szocialista képviselőasszonyok is tizesével gyűjtik a puszikat. Az udvariasságból órát adó miniszterelnök, úgy tűnik csak a saját pártcsaládján belül szuperál, mivel Rebecca Harmst zöld párti frakció vezetőt még a kézfogásból is kifelejtette. Nem lenne helyes ezt nőnemű mivolta számlájára írni, csak mégis önkéntelenül beugranak, a “Jóreggelt Uraim”, “Jónapot Uraim”, Viszlát Uraim” Orbán fémjelezte köszöntések. Megjegyzem, nem láthatatlan hölgyek tartózkodnak folyamatosan a miniszterelnök úr közvetlen közelében.

A soros elnök nyugodtságától, felkészültségétől és összeszedettségétől visszhangzó magyar sajtó, feltehetőleg a másik 21 nyelven, tolmácsolásban hallgatta végig a beszédet. Orbán Viktor hangja bizony összecsuklott. Az egész “F” szektorunk egy torok köszörülésért könyörgött. A hang nem jött, de a kemény válaszok sem maradtak benne. A meghallgatás után a folyosók a meglepettségtől vibráltak. A stílusra, előadásmódra és uvariaskodó formulákra olya sokat adó képviselők, értetlenül álltak a cinizmusban, agresszióban és akaratban bővelkedő miniszterlenöki viszont válasz előtt. Kirázott a hideg, amikor XIV. Lajos szellemét láttam többször elsuhanni a Flowers Bar felé. Egy másik folyosót fórumként üzemeltető baloldali csoport, Orbánban egy egész más személyiséget, Karl Marxot vélte felfedezni. Véleményük szerint a miniszterelnök olyan, mint Marx a száműzetésben. Külföldön baloldali programmal kampányol, otthon pedig a szélső jobb felé tolódik. Radikális hasonlatok, megosztó vélemények. És mégis mindenki csak egyre vágyik: sikeres magyar elnökségre. Bízzunk benne, hogy összejön.