2011. 04. 29.

Van élet a válság után. Aranyélet.

1 komment

A válság a világ vállalat óriásainak már csak kellemetlen emlék, amit a profit még gyorsabban képes feledtetni, derül ki a héten közzétett gyorsjelentésekből. A szorgos multik, mint az Apple a Coca Cola vagy a Deutsche Bank dagadó kebellel és emelkedő árfolyammal nyugtázzák a befektetők elismerését imponáló számaik miatt. Miközben az Amerikai jegybank a FED, izzadva pumplálja az “ingyenpénzt” a gazdaságba.

Szerda este Ben Bernanke, a FED elnöke nem okozott álmatlan éjszakát az amerikai multiknak, mikor mellébeszélés nélkül kimondta, hogy az emelkedő inflációs nyomás és a padlót söprő dollár dacára sem várható a monetáris politika szigorítása, valamint a közös cél még mindig a gazdasági nöekedés fentartása. A pénz nem fog elapadni az USA gazdaságának vérkeringésében, sőt semmi jel sem utal arra, hogy az elmúlt években a gazdaságba zúdított sok százmilliárd dollárt valamilyen módon elkezdené az amerikai jegybank kivonni. Bár a korábban reméltnél azért magasabb inflációval kell majd számolni. Ez az ára a csődből kimentett cégek fennmaradásának. Bernanke gazdaságpolitikája teljesen egyedülállónak számít ma a világgazdaságban, hiszen, mind a fejlett, mind a feltörekvő országok alapkamatot emeltek, és szigorító intézkedéseket vezettek be. A FED az európaiaktól eltérően még halogatja a költségvetésének a rendbetételét. Bár Obama elnök bátor hosszútávú takarékossági terveiről írtunk nemrég, úgy tűnik a költségvetés is úgy fogyókúrázik mint a tavaszonként gömbölyödő hölgyek: holnap kezdik.

A héten auditált imponáló gyorsjelentésekre a New Yorki tőzsde a Wall Street is hálásan reagált. Záráskor 2008 óta nem látott csúcsokat döntöttek a tőzsde vezető mutatói, . A tőzsdén uralkodó kifogástalan hangulatnak a Ford, a Coca Cola és az Apple ágyazott meg. Az Atlantai székhelyű Coca Cola bevételei 40%.-kal haladták meg a tavalyi számokat, bár édekes, hogy az örökké elégedetlen piac, még ennél is szárnyalóbb adatokat várt, hiszen az italóriás a válság legdrámaibb napjaiban is milliárdos befektetésekkel terjeszkedett. A design király Apple-el viszont nem csak Steve Jobs van teljes mértékben megelégedve, miután történelme legjobb második negyedévét zárta. 24,7 milliárd dollár árbevételre, 5,99 milliárd profit jutott. Ez több, mint pozitív visszajelzés a fogyasztók részéről. Ömlik a pénz a Ford-ba is. Az éveken át veszteséget veszteségre halmozó autógyárat a válság idején drasztikusan újjá szervezték. Vissza is foglalta a haszongépjárművek eladási versenyében a vezető helyet.

Nem panaszkodhat Európa sem. A német Deutsche Bank fennállásának második legjobb negyedévéről számolhatott be. Gondolta volna ezt bárki is másfél éve a bankválság dandárjakor. Szárnyal a Bayer gyógyszercég is: 8 százalékkal nőtt az eredménye, és a high tech Merck is érintetlen maradt a japán katasztrófa fenyegető hatásaitól. A franciák is pezsgőt bonthattak, különösen a közszolgáltatási ágazatba fektetők, és éledeznek az olasz autóipar nagyjai is.
A világgazdaság kikerült betegágyából, kellett a hely végzetesen eladósodott költségvetéseknek, államháztartásoknak.