2011. 06. 17.

VIP Unió

4 komment

Bár Kissinger képzeletbeli telefonja immár 2 éve, Mrs Európa, azaz Lady Cathrine Ashton elegáns íróasztalán csörög, ne feledkezzünk meg az Európai Unió más VIP arcairól sem, akik olyan ügyeket vagy intézményeket cipelnek luxembourgi, olasz, belga, de mindenképpen szuper európai vállaikon, mint az Euró, a Központi Bank, a Parlament vagy az Energia.

Ahogy a világgazdaság Kruppok, Rockefellerek, Rothschildok kezében volt, Európát is arcok kezébe helyezték, hiszen intézményrendszereknek nem lehet stratégiájuk, stratégiája csak embereknek van. Így minden kiemelt ügy, megnyert egy kiemelkedő politikust. A 2009. december 1-jén életbe lépett Lisszaboni Szerződés két új európai VIP-posztot vezetett be: az állandó elnökét, aki két és fél évig vezeti a Európai Tanács üléseit, illetve a kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét. Mindkét poszt kiválasztása hihetetlen érzékeny politikai szálakat ráncigált, a konszenzus lehetősége szinte a lehetetlen határait súrolta, de így két év távlatából úgy tűnik, az Unió nem bánt meg semmit. Herman Van Rampuy volt keresztény demokrata belga miniszterelnököt nevezték ki az Európai Tanács állandó elnökévé, megjegyzem rajta kívül azóta sem láthatunk belga miniszterelnököt az európai palettán (illetve Belgiumban sem). Mrs. Európa, a munkáspárti Cathrine Ashton bárónő lett, a brit Lordok Házának korábbi elnöke, kinek munkáján az Európai Parlament is rajta tartja szigorú szemét, hiszen a bárónő a címmel az Európai Bizottság elnökének José Manuel Barroso kabinetjének második legfontosabb embere lett. A szálak összefonódásáról, ostobaság lenne tovább elmélkedni. Van Rompuy és Ashton kinevezésével megvalósult az áhított politikai, földrajzi és nemek közötti egyensúly. Érdekes, hogy az EU vezetői nem feltétlenül választanak igazán erőskezű vezetőt, ehelyett abba a csábító kísértésbe esnek, hogy egy olyan személyre voksolnak, aki nem árnyékolja be a nagy tagállamok vezetőit, vagy tegyük fel magát Barrosot. Karizmában feltehetőleg a szerény hermelin alkatú Herman Van Rompuy nehezen szállna versenyben egy klasszis Merkellel, vagy egy izgága Sarkozyvel. Fontos szempont még a tapintat illetve a francia nyelv ismerete a vezetői mustrán. Bár hivatalosan sosem volt feltétel, a folyékony francia duruzsolás, mégis a nemzetközi vezető szerepkörök betöltéséhez elengedhetetlen a párizsi áldás. A franciák büszkeségét pedig nem érdemes firtatni. Így bukott ki Berie Ahern, volt ír kormányfő vagy Wolfgang Schlüssel, ex-osztrák kancellár, akiknek nyelvén finoman szólva nem gördült a szerelem nyelve. A tapintat a politika egyensúly hajszálvékony hártyájának az őrzésében nyilvánul meg, hiszen ha a jobbközép körökből kikerülő állam és kormányfők kinevezéséről balközép politikusok dönthetnek, nem árthat némi szerénység.


A gazdasági válság is újabb arcot szült, Mr. Euró személyében, akit a kikezdhetetlen pénzügyi guru Jean-Claude Juncker fémjelez. A luxemburgi miniszerelnök képességeit a diplomácia szakzsargon a “punch above their power” jellemzi, hiszen a fél milliós Luxemburgot egy 12-14 milliós tagállam súlyának megfelelően képviseli több európai politikus véleménye szerint.


A pénzügyek terültén, a másik vezérhuszár a szerdán frissen kinevezett olasz jegybank elnök Mario Draghin lett, aki Jean-Claude Trichet-et követheti az Európai Központi Bank (EKB) élén. A kampány üzenete elsöprő többséget hozott, miszerint “megtanultuk, hogyan kezeljük egy bank bedőlését, de az államcsőd kezelését nem, majd most”. Valóban olasz temperamentum szükségeltetik most Görögország összeférceléséhez, ez nem vitás. A világot jelenleg legjobban foglalkoztató stratégiai ügy, az energia, is egész embert kíván. Régóta motoszkál az EU-ban a gondolat, hogy milyen lenne, ha Európa egy emberként képes lenne leülni tárgyalni az “orosz medvével”, és nem különalkuk sorozata vezetne a gázszerződések aláírásához.


Mint a meggyet a desszerten, a központi kedvencet hagytuk utoljára. Az Európai Parlament elnökének, a lengyel Jerzy Buzeknek körültekintő jellemzéséhez, elegendő a megválasztása utáni percekben mondott beszédének néhány sora: "Megválasztásom az Európai Parlament elnökévé a polgárok egységes kontinensről szőtt álmát jelképezi. Nincs már régi és új Európa. Ez most a mi közös Európánk, olyan projekt, amely erőfeszítést és kemény munkát követel, amelyről európaiak egész generációja álmodott. Készen állok arra, hogy kivegyem a részem ebből a munkából, mert ezek az álmok az én álmaim is voltak.”

Ezek vagyunk mi, európaiak.