2011. 09. 12.

Hogy a nagyi is értse

1 komment

Az izzadó tenyérbe tapadó telefonszámokat rejtő cetlik, ideje lejárt. A vonalas telefon is már csak forródrót köztem és nagymamám között. A gyermekkori pajtásokról mindent tudok, pedig tavaly karácsony óta nem is beszéltünk. 876 ismerős, jóbarát, rokon és kolléga mindennapjai peregnek előttem a monitoron szünet nélkül. Az életben sincs időkérés! A titok neve: Facebook. Ha a világ legnépszerűbb közösségi oldalának regisztrált tagjait összeadnánk, a Föld harmadik legnépesebb országát kapnánk! Lássuk milyen ez a birodalom!

Ha megjelenésem akarnám jellemezni a Facebookon, a napi rutin félhazúgság lenne, Én ugyanis rajta vagyok. Folyamatosan. Barátaim, szerénynek még jóindulattal sem nevezhető véleménye szerint, ez kérem drog. Függőségi viszonyba kerülni vele, olyan egyszerű, mint a poros kánikulában megkívánni a házi bodzaszörpöt. Vajon miért? A válaszba nem érdemes belebonyolódni: minden ember kiváncsi, picit magamutogató és lustácska.

Regisztrálni az oldalra egy percbe sem telik, még a kedves jelentkező nemére sem kiváncsi a gépház, mindössze egy email cím szükségeltetik, ami majd mint köldökzsinór köti össze a újszülött felhasználót virtuális életterével. Az első lépések ebben a világban is meghatározóak. Meg kell tervezni, ki kell találni az önmagadat leginkább jellemző, a saját oldaladat. A messziről jött ember dillemája az örök kisértés. Ki ne szeretne magáról többet, szebbet, izgalmasabbat mutatni, ha ilyen egyszerűen megteheti? Így az önarckép, az iskolai végzettség a jelenlegi és volt munkahelyek listája, a hobbi, a családfa vagy a házikedvencek fül kitöltésével, megszületik egy új, a facebook arc, amely lehet leplezetlenül őszinte, de lehet, csupán torzója önmaga tükörképének.

Második lépésként, - mint az internet mentes vadonban is megszokott -, az önfentartás következik. A vadászat! A gimnazista szerelmek, volt szomszédok, barátok és üzletfelek felkutatása, akikről a visszaigazolás utáni perctől kezdve, mindent tud majd a kíváncsi Persze csak amit az “új” barát enged mutatni magáról. Itt mindenki szabadjára engedheti képzeletét. Csacsogja milyen cikkek, zenék, tetszenek neki , hogy mekkora homokvárat épített a gyerek a tengerparton, hogy tavaly munkahelyet váltott, vagy, hogy hízott szegény a szabadság alatt 2 kilót. Ez a megannyi szemtelenül személyes dolog csurog le falánk szemeink előtt, miközben folyamatos kényszert érzünk, hogy reagáljunk mindenre. Mert homokvárat az én kölyköm is épített, és az én csípőmön is hagyott puha emléket a nyár. Pár már zavaróan egyszerű gomb segítségével, kedvelhetek, kizárhatok, kommentelhetek bármilyen információt, ami csak az online asztalomra kerül.

Ha a bennfenteskedő hang elnémul és hajlandó átengedni a terepet a gondolkodó, fejlődni vágyó énemnek, akkor a Marcsi néni balatoni képei helyett, inkább az ugyancsak az ismerőseim népes csoportját töprengésre késztető Európai Parlament, Barrack Obama, Opera szakblog vagy az Euro Sport aktuális híreit böngészem én is. Gondosan szelektálva már előre az ismerős választásnál, hogy engem mi érdekel, mindezt milyen nyelven és stílusban szeretném magam előtt látni, nap mint nap.
Személyre szabott hírhalmaz, ahol az ember hangulatától és feladatától függően kedvére mazsolázhat, ingyen és megállás nélkül. Hiszen a facebook nem alszik!

Van aki rajong érte, van aki gyűlöli. Igaza van mindenkinek. Ez az Ő virtuális élettere, s valójában csak az tudja, mennyire lehet utálni egy életet aki önmagától kapta azt..