2011. 10. 16.

Mit gondol rólunk Európa?

1 komment

Az olaszok imádnak minket! A nők miatt. Az írek a lelki társat látják bennünk. Erdély miatt. A görögök szolidarítanak velünk. Beloiannisz miatt. De, hogy mit gondol rólunk az Európai Unió egésze? Úgy tesznek mintha lenne véleményük, pedig mindig épp huszonhét van nekik.

Hét éve, hogy teljes jogú tagja vagyunk az Európai Uniónak, és tizenhét, hogy jelentkeztünk. A csatlakozásunkkor mint egy haza térő rokont, úgy köszöntöttek minket, míg hét évvel később a soros elnökségünk idején,”Európa vad kelete” címmel közölt elemzést rólunk a Die Welt. De hogy jutottunk a legvidámabb barakktól, vad keletig? A Szemükben.

Tíz éve még mindenki a tehetséges tagjelöltet látta bennünk, aki friss erővel képes nyitni a Nyugat felé, álig felfegyverkezve keleti tapasztalatokkal. El is indultak a csatlakozási tárgyalások, ahol reformengedményeink illetve kifinomult tágyalástechnikánk kifejezetten jó benyomást gyakorolt a sokat próbált brüsszeli delegációkra.

2004-től már új bélyeget kaptunk. A könnyen jött jóindulat, könnyen is ment. A csatlakozás után már csak „botladozó új tagállam” név alatt szerepeltünk az EU emlékkönyvében. Mivel a csatlakozás intenzív időszakára megszaporodtak a gazdasági és politikai problémáink. A stabilitás csak nyugati ábránd maradt. Kezdtünk kilógni, nem találtuk a helyünket a tornasorban. A külső problémák, mint a gazdasági gondok felvetnek belső, morális problémákat is. A hitelességünk folyamatos vitatéma volt Brüsszelben illetve csapatjátékosként sem számíthattunk kitüntetésre.

Mára a kép egyre borúsabb. A bizonyítvány, Eus lázadó kamaszkorunkat élve egyre csak romlik. Tény, hogy mind rosszabb az ország megítélése. Képtelenek vagyunk arra, hogy erőlködés nélkül illeszkedjünk az Uniós rámába, hogy egy konstruktív igenként jelenjünk meg egy parlamenti vitában. Hiszen az Unióban a feketepontot nem utcai zavargásért, rendetlenkedésért lehet kapni. Nem feltétlenül. Hisz láttak már ideges nemzetet! Sőt! Egy rakoncátlan gazdasági adatért sem jár azonnal vasszigor. Persze, ha minden fontosabb mutató egy időben kezd el zuhanni, méghozzá egy régen oly sokat ígérő tagállamban, arra azért odafigyelnek. Ám nem ettől lesz Magyarország neve kétszer vastagon aláhúzva. Hanem attól, hogy a vonatkozó adatokat magyar részről akár háromszor is módosítani kell. Itt sérül Európa ars poétikája: a hitelesség a kiszámíthatóság az elszámoltathatóság. Rosszul állunk.

Az Unió számára a legfontosabb, hogy a tagállam képes legyen azonosulni az EU alapvető értékeivel. Hogy mennyire képes vagy hajlandó betartani a közösen vállalt kötelezettségeket, mennyire stabil partner, és az örökké ismételt szerep, hogy mennyire csapatjátékos. A renoménkon van mit foltozni. Szorgalmasan és kitartóan. Már, ha szeretnénk. De, hogy milyenek is vagyunk mi magyar emberek? Egy az Európai Parlamentben hallott „mese’” remek jellemrajzként szolgálhat:

„Az Európai Bizottság csúcstalálkozót hív össze az újonnan csatlakozó országoknak, és minden küldött székére egy rajzszöget tesz, hogy lássa, ki hogy reagál. A cseh leül, elhúzza a száját, de hallgat. A lengyel leül, majd üvöltve felordít. A magyar, aki alapvetően bizalmatlan, először megnézi a széket, titokban lesöpri a rajzszöget, leül, majd felordít.”