2012. 02. 13.

Inkaliliom

Szólj hozzám!

Egy virágos számára két ünnep létezik, a halottak napja és a Valentin-nap.  A vadkapitalista műanyag gyárosok és a virágkötők kéz a kézben sarcolják a romantikát. És még van fél óra zárásig.

- Kedves Uram, nem ajánlanám a cserepes liliomot. Ma egymagában nem.
- De a mindenemnek ez úgy tetszene. S az árát nézve lassan én is megkedvelem.
- Uram, ez zsákutca. Gondoljon csak bele, ha mellé tennénk egy szál vörös rózsát, méltó lehetne a nap magasztos egyediségéhez! A liliom a termékenység jelképe. Főleg cserépben! Egy szál rózsával elterelheti a gondolatot a vulgár köznapiságtól!
- Hóhó, milyen igaza is van! Mintha ezer éve ismerné az én kis egyetlenemet. Legyen 10 szál vörös, és csak semmi liliom meg cserép.

Istenem, a Rózsa! Eladtunk úgy kétszázat ma is. A tuti befutó, a vöröslő, lankadatlan vágyak jelképe, szorosan, csokorba kötve. A szerelem maga. Évente legalább egyszer. Hála az égnek, különben műfűvel házalhatnék a lakótelepeken. Kár, hogy én speciel utálom. Mondjuk az árát, azt szeretem. Pedig egy szál inkaliliomért viszont magam húznám az ujjamra a nagymamám gyűrűjét. Úgy érzem, az Andok hűvös legelőin egy lenge muszlin ruhában virágkoszorúval a fejemen futkározok, ha csak ránézek. Mindig tartok két szálat, talán valaki egyszer benyit, Andok illatot húzva magával. De még sosem, senki.

- Hölgyem tudna segíteni? Személyes az ügy. Tudja, éppen vezekelek… Kis botlás utáni, őszinte kegyelemről lenne szó.
- A lila jácint, amolyan „Bocsáss meg” virág. Köthetek egy engesztelő csokorral.
- Remek, mindet elviszem! A cetlire pedig a szokásost: „ A Te Valentinod”.

Szokásos? Amikor Claudius börtönében sínylődött, úgy kétezer éve, és éppen a börtönőr vak leányénak adta vissza a látását a hite erejéből, mindezt ráadásul a kivégzése előtti napon, nem gondolta, hogy egyszer majd a búcsúüzenetével próbálnak eltusolni félrelépéseket. Szegény jó hülye Valentin. Ő lett a házasságtörők védőszentje. Nem is értem miért vagyok ma ennyire szigorú, ez a megtört kis kopasz kupidó legalább igyekszik.

- Két szál inkaliliomot kérek.
- Tessék? – barna szempár fúródik az én vizes kék tekintetembe.
- Inkaliliomot. Ugye tartanak?
- Előfordul. – vajon sikerült közömbösen artikulálnom? – Ööö…épp van. Ön igen járatos az üvegházakban.
- Akinek én köttetek, a legszebbet érdemli!
- Számomra is a vegetáció csúcsa. – mire is számítottam, másnak is Valentin nap van.
- Komolyan mondja? Még sosem találkoztam nővel, aki ismeri. Mondjuk maga szakmabeli. Ez egy csöppet csalás.
- Ha ez lenne a legnagyobb ebben a boltban… - szédülök. Létezik, hogy becsíptem egy mosoly puszta látványától?
- Tudta, hogy Claus Alströmer svéd botanikus talált rá, Dél-Amerikában? – s a mosoly talán még szélesebb.
- Ahol az Andok hűvös legelőin terem. – gondolatban már muszlin ruha nélkül futok. Felé. Elpusztulok ha nem tudom meg ki az a nőstény akinek viszi.
- Írhatok mellé cédulát?
- Csak annyit írjon: Nagyon szeretlek!
- Jó, de kit? - robbant ki belőlem
- Hát a Mamát! Ma ötvenöt!