2012. 04. 17.

Elméletben túléljük

Szólj hozzám!
Paul Krugman
Beteg gyerek felett vitatkoznak az elkeseredett szülők. Senki nem enged az igazából, a helyzet olyan súlyos, hogy a legkisebb félrekezelés is végzetes. Mellékhatások lesznek, ebbe már lassan mind az ötszázmillióan beletörődtünk. Az Európai Uniónak ki kell gyógyulnia a válságból. Az, hogy ezt milyen terápiával éri el, az nekünk európaiaknak most már másodlagos. Csak ne fájjon! Annyira.

Az egész világgazdaság sorsa múlik azon, hogy az Eurózóna országai úrrá tudnak-e lenni az adósságválságukon. Az EU bajait az amerikai gazdaság és Kína is megszenvedheti, mivel a világ vezetői exportőreinek az unió a legnagyobb piaca. Európa ismét főszerepet játszik. Ma két elméleti iskola vív sorsdöntő küzdelmet a válságkezelésben.

Paul Krugman Nobel díjas közgazdász szerint a nyugati kormányok, élükön Angela Merkellel rossz receptet követnek, amikor a gazdasági hanyatlás közepén gúzsba kötik a döntéshozókat. Nem diktálhat mindig az adósságtól való rettegés. A hiány lefaragása és a kiadások megnyirbálása csak felületi kezelés, hiszen a gazdaság motorja ettől nem fog egészségesen duruzsolni. A megszorítások elszenvedői, az adókon, az oktatáson, a közlekedésen, az egészségügyön keresztül mindig a polgárok, csomagolják bármilyen édes mázba a keserű pirulákat. A gazdasági élénkülést a lakossági fogyasztás táplálja, s az embereknek eszük ágában sem lesz költeni, egyrészt mert nincs miből, másrészt nem bíznak abban, hogy még jövőre is lesz állásuk, jövedelmük. Növekedés nélkül pedig nincs se kilábalás, se jövőbe vetett hit. Magyarország is elméletben a Krugman féle iskolát járja, szorgalmasan, ámde a jegyeket nézve csak bukdácsolva.

A válságkezelésnek nem csak gazdasági, hanem szociális, sőt politikai hatásai is lesznek, hiszen idén több országban is választásokat tartanak. A polgárok türelmével játszani, pedig több, mint érzékeny terület. Jean Claude Junckert, Luxembourg miniszterelnökét idézve: „mind tudjuk, hogy mit kellene tennünk, csak azt nem tudjuk, hogy választassuk magunkat újra, miután megtettük ezt.”

Angela Merkel azonban, úgy tűnik biztos a dolgában.

A német kormány szigorúan kitart amellett, hogy a megszorításokon keresztül vezet az út az adósságválságból való kilábaláshoz. Ebben nincs pardon. Mondhatnánk, a főnöknek mindig igaza van.S míg Németország adja az európai kölcsönök meghatározó részét, ő diktál. Merkel pontosan tudja: bármily hatalmas is a német gazdaság, akkora azért nincs, hogy álmaikat kergető, mind jobban eladósodó keletieket, délieket évtizedeken át egymaga kihúzza az adósságcsapdából. Ebbe még maga a vaskancellár is belebukna. Tény, hogy egyes európai államok, mint Görögország, Spanyolország, Portugália már olyan mértékben eladósodtak, hogy képtelenek önálló döntések hozni. Főleg akkor, ha egy hitelező-adós függőségi rendszerbe ragadtak hosszú évek óta. A kancellár szerint a képlet igenis egyszerű: vagy kölcsön pénzből élünk, vagy megalapozzuk a saját jövőnket, aminek az előfeltétele az államadósság lefaragása. Köztes megoldás nincs.

Öntudatos embert zavarja, ha a feje felett döntenek a sorsáról. A belefáradt, elkeseredett, de még öntudatos ember meg csak egyet akar: a megoldást. Bízva abban, hogy létezik.