2012. 07. 02.

Màshogy fàj 8.

Szólj hozzám!
láblógató
Jó lehetett egyszerű szabályok között élni. Tisztességes tanulás, átgondolt pályaválasztás, a szamárlétrán való lomha araszolás, szerény, ám biztos fizetés. Egyszerű képlet. Megélhetési modell, ami mára megbukni látszik. Az én generációmban háromféle típus ácsingózik a sikerre. A sikerre, ami ma is olyan munkát jelent, amiben örömét leli az ember, és nem árt, ha meg is fizetik. Van a grátisz gyakornok, aki megszellőztetett, ám le nem írt ígéretért cserébe gürcöl, fizetés híján még mindig a mama hotel vendége. Ismerem még a koravén középvezetőt, aki diplomás minimálbéren húzza, a bónuszként odavetett wellness hétvége meg csak tompít a fájdalmain, de családalapítás, na az nem lesz belőle. És igen, én is látom a romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokat. Ők a barátaim. De vajon miért üldögélnek oly búsan az olcsó fröccs mellett? Nem vágytak ők szerepre a miniszterelnöki felszólalásban, inkább pirulnak, hogy elővették őket.


A fiatalok harmadának nincs állása. Pedig közben nő a foglalkoztatottság, 3 millió 849 ezer ember dolgozik, 1,7 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Papíron rendben is lennénk. Kezek megmosva. Csak hát itt vannak ezek a semmibe meredő láblógatók, akik a versenyszférába vágynak. Oda, ahol viszont közel 32 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt.
Dolgoznál? Van itt munka! Munka, amely mögött nem látni az embert, a közfoglalkoztatás. Statisztikában tényleg jól mutat, de perspektívának kiábrándító. A kormány jövőre már 200 000 közmunkást akar alkalmazni. Nincs ma annyi árok és csatorna, ami szeméttel bírna ennyi dolgos kezet. Ha ez nem tetszik, akkor sincs itt valódi gond, csak lapozni kell egy fejezetet a tündérmesében. Csütörtökön 300 milliárd forintos munkahely-teremtési csomagról állapodott meg Matolcsy György és a kormánypártok frakcióvezetői. Micsoda gesztus, végre bezárhatja a kapuit a mamahotel. Ám megint egy szamárfül csúnyítja el a tündérmese lapjait. Honnan teremtjük elő ezt a sok százmilliárdot? Megadóztatják a Magyar Nemzeti Bank és az Államkincstár tranzakcióit illetve kölcsönvesznek a költségvetési tartalékból. Az egyik lyukas zsebből a másikba pakolnak. A költség, akárhol is keletkezik, azb államkasszát, végső soron az adófizetőket terheli, ahogy a vesztesség is. Gömbölyödik a kidurranásra ítélt luftballon. Az, hogy az olcsónak éppen nem mondható trükk, még az eddiginél is nagyobb bizonytalanságot fog okozni a piacon, abban biztosak lehetünk. Ha létezik még külföldi cég, aki itt nálunk tervezett új munkahelyeket létesíteni, azt ez a bizonytalanság csak elriasztani fogja.
Bujkál bennem némi szégyen, protekcióssá tett a rendszer. „A kisadózókra – ennek minősül az újságíró is – kedvező, tételes adót vezetnek be”. Hát, hogy lázadjon így tisztességgel az ember?