2012. 08. 05.

Máshogy fáj 12.

Szólj hozzám!

Az élet olyan, mint az olimpia. Ülök a tv előtt és végletesen nem értem az egészet. Nem életszagú, ez nem lehet a valóság. Színes mezekben vonul fel a világ, és úgy nézem a legkiválóbbakat, mint üveg mögött az egzotikus lényeket. Oly távoli, annyira más. Egy huszonhat éves kínai úszó, olimpiai bajnok, a győzelméig nem tudta, hogy a nagyszülei több mint egy éve meghaltak, anyja pedig mellrákkal küzd. Hermetikusan elzárva a világtól nevelték az aranyra, mint egy halványsárga orchideát. 10 éve élt a kínai kormány sporttáborában. Szüleim valami hasonlót meséltek NDK mezekbe bújtatott később hetyke szakállat növesztő úszónőkről.


De mi van, ha nincs mögötte az embert, pénzt nem kímélő elsöprő akarat? Gondolatban már meg is érkeztem a Vasas szakadt linóleumú, csípős verejtékszagú vívótermébe. Ott adtam, kaptam a tusokat magam is. Az örök huzattól sípol a fülem, az öltözői félhomálytól zsibbadok és kiráz a hideg, mert a gondolatban a zuhanyból még mindig hideg víz folyik. Ez a foltozott, kölcsön lamék otthona, Szilágyi Áron vivóműhelye. Üzleti befektetésnek, tudatos pénzköltésnek itt nyoma sincs. Igaz nem is csinált senki úgy, mintha a honi dicsőség formálásának fellegvárában járnánk. Megállt ott az idő. 10 éve, nem változott semmi. Épp ennyi időt töltött vak tudatlanságban a kínai sportoló is. Londonban Vu Min-hszia és Szilágyi Áron olimpiai bajnokok.

Itthon a pénz felett bábáskodók szerint finanszírozhatatlan holtág a vívás. Nem éri meg, úgysem értik a kedves nézők. Mi a zöld gyepből értünk csak. Akik ezekkel a szavakkal törték be a Vasas öltözőinek ablakát, azok most Áronnak odanyújtanák a másik orcájukat is. A siker, a hírnév minden mást félrelök. Egy országnyi gyomor szorult össze a döntő asszónál. Egy sem volt már hozzá nem értő közülünk. Parádról, riposztról, tusról úgy trafikált egy nemzet, mintha a pörkölt receptjéről értekezne. Hogy meg lehet szeretni a sikert. Különösen ha más fagyott meg érte télen, üvegezett nyáron, és meszelt őszelőn. Szilágyi sporttársból a nemzet Áronja lett. Egy asszó alatt.

Lám a semmiből is lehet valami. Szilágyi Áron győzött, szakadt linóleumról is. Nagyképűen hátradőlhetünk, minek a pénz, ha nekünk így is megy? Megcsináltuk. „Mi” többes számban beszélünk, ha büszkélkedünk és újjal mutogatunk, ha hibáztunk. Most hála az égnek, nincs ok a panaszra. De ez még sincs rendben így. Minden arány és mérték kérdése. Semmi szükségünk NDK-s laboratóriumokra, kínai kiképző táborokra, nekünk csak elégedett megbecsült sportolók kellenek, akik megkapják, ami jár nekik. Nem sok ez, hűtés nyáron, fűtés télen, meleg víz télen-nyáron. Áron elszántságával, hitével, vasakaratával és csillogó tehetségével azt bizonyította, hogy csak értékekkel lehet a sikerig jutni. Szégyellje magukat mindazok, akik ehhez semmit nem tudtak hozzá tenni, s most egy 22 éves fiatalembertől várják, hogy megmentsen valamit, amiről eddig ők maguk nem sokat tudtak.

Szilágyi Áron magányos hős. Ha beüvegezik az öltöző ablakát, legalább akkora sikert arat, mint Londonban. És nem fognak fázni.