2012. 11. 01.

Sandy döntött

Szólj hozzám!

Tragédiák, katasztrófák és parányi csodák szigorú időrendbe szedve tornyosulnak a jövőben, még váratnak magukra, de biztos, hogy lecsapnak. Most Sandy volt soron. Több, mint katasztrófa, tragédia volt ez a javából. Egy magyarországnyi embert kavart fel a hurrikán, s tombolt, nem csak milliók sorsában. Minek nevezhetnénk, hogy éppen az amerikai elnökválasztás közepén, érkezett a vihartölcsér, magasba ragadva egyeseket, és örökkre földhöz vágva másokat. Obama vagy Romney? Egyikük úgy jár, mint Dorothy Kansasban, aki, egyik napról a másikra ébredve egy új világban találta magát. Tetszik vagy nem tetszik, a természet dönt a világ első emberéről. Érzek valami biblikus eleve elrendelést Sandyben.

Barack Obama feltűrt ingujjal, igazi elnöki hevülettel küzd az országáért, legalábbis vasárnap óta, csak így mutatkozott. A választás tud vigyázni magára – összehajtotta floridai beszédét, és rohant vissza a parancsnoki hídra Washingtonba. Megszakítva a kampányt, szigorúan a kormányrúd mellől irányítja a mentőakciót. De ne legyünk naívak a kampánynak sincs vége, csak a forgatókönyv változott. Attól mert lemondunk egy fellépést, nem lesz vége a választási hadjáratnak. Új helyzet, új válaszok: új munícióhoz jutott a kampánygépezet. Nem a TV reklámból, aktivisták telefonhívásaiból győződhetünk meg emberünk nagyságáról, hanem drámai helyzetben, valódi élet-halál harcban folytatódik az erőpróba. Ki a hitelesebb főparancsnok? Ezt a kérdést eddig csak elnökjelölti vitában hallottuk. Most lehet, sőt kell bizonyítani. Innentől azonban nem egyenlő a verseny, Obama valóban ura az eseményeknek, tévedhet, hibázhat, de képes magáról bebizonyítani, hogy Amerikának rá van szüksége. Romney csak egy képzeletbeli kormányrudat rángathat, és minden tettet kénytelen szavakkal helyettesíteni. Olyna ez, mintha valakinek a színház előtt egy pantominban kéne előadnia azt, ami bent a színpadon egy királydrámában folyik.

Obama győzni fog. És nem azért, mert a kutatók szerint, minden természeti katasztrófa a hivatalban lévő elnöknek kedvez, lásd George W. Bush szeptember 11. utáni gyenge ballépései is soha nem látott mértékű népszerűséget hoztak.Pszichológiai egyes tétel: bajban, a vezető, bármily alkalmatlan is felértékelődik. Obama megfelelt. Romneyt meg sem mérte senki. S, még a súlytalan szavak is sziklaként zuhantak rá vissza. 2011 nyarán a katasztrófavédelem privatizációjáról nyilatkozott. „Minden alkalommal, amikor lehetőség nyílik arra, hogy elvegyél valamit a szövetségi kormányzattól és visszaadd azt az államoknak, akkor azt kell tenned.” – mondta ekkor. Szegény republikánus stáb, ezt a fordított robin hood dumát, pont egy milliárdostól nem lehet kimagyarázni. Bár pénz még lenne is hozzá. Mindkét jelölt súlyos tíz milliókat tett félre a finisre, izzanának a telefonok, dübörögne a reklám a TV-ben. Ha tudna. A meggyőzésre ítélt csatatérállamokban, mint Virginia, New Hampshire, Észak-Karolina, vagy Ohio, az emberek döbbentek ülnek a televizió előtt és nézik, hogyan támad a katasztrófa az országukra. S látnak egy cselekvő, hiteles elnököt. Milliók maradtak sötétben áram nélkül, náluk nem szól a telefon, és nincs mit nézni a TV-ben sem. Ők a bőrükön érzékelik. A sötétségnél már csak a bizonytalanság a rosszabb. A jelöltek pedig a sötétben tapogatóznak. A közvélemény kutató cégek nem tudnak mérni, nincs információ, nincs taktikázás. Az erőpróba élesben megy. A verseny immár tiszta. Egy katasztrófa kellett hozzá. Ami egyben egy kicsíny csoda is, megmérte a küzdőket.