2013. 05. 18.

Biztos Úr, kérem

Szólj hozzám!

Pintér Sándorról, Karinthy Frigyes jutott eszembe. Na meg Frőhlich, Steinmann és a csonkakúp, a piros szemetesláda és a hiányzó iskolalapu, hogy mindannyian örökké csak lógunk a szeren. Még a fiatal csintalan lelkek nagy tudora, az utánozhatatlan Karinthy sem gondolt arra, ami a belügyminiszternek a minap az eszébe jutott: iskolarendőrség.

Már látom magam előtt, hogy a sarokban nem a rossz tanuló, hanem a rendőr áll. Fürkésző szeme hol a diákon, hol a tanáron. Béke van. Még a kréta sem sírhat a táblán. Egyenruháján csillan a porcukor, hiszen ő is ember, lejár a büfébe. A tantestület része és egésze, a köznevelés fegyverhordozója, és ha épp nincs balhé, izmos tüdővel fújja a sípot tornaórán. Ő a Biztosúr. A rendőrtanár, tanárrendőr. Lehetne ilyen, egy sajátos bája a történetnek, ha nem kéne komolyan venni.

A kiemelten veszélyeztetett iskolákban elkezdi működését az iskolarendőrség. A nyomozók a tantestület tagjaiként fognak részt venni a bűnmegelőzésben. - jelentette be a belügyminiszter pénteken, Budapesten, a most alakult Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Bűn és veszély. Lehámlik a rózsaszín máz az elemis évekről. Marad utána az ösztönös és fékezhetetlen gyermeki gonoszság. Amely kinövi magát. Nem kinövi a gyerek, hanem a gonoszság lesz felnőtt. Erről beszélt a miniszter. Nem a dundi szemüveges kisfiú rémtörténetéről, akit begyömöszöltek a vagányok a szekrénybe. Ez nem Karinthy mese. Nem dacos és szellemes fiúk csínyeitől röhög az egész osztály. Kegyetlen, 8 napon túl gyógyuló világ ez. Nem intő jár érte, hanem egy elrontott élet. Én egyet értek Navracsics Tibor szavaival, miszerint a bűnmegelőzés valójában a legolcsóbb bűnüldözés. Ám mégsem lehet kaszárnyát építeni a játszótéren. Kérem, hagyják meg az iskola emelte barikád két oldalán a régi küzdőket: tanárt és diákot. Nekik adjanak erőt arra, hogy eljátszhassák szép szerepüket, nőjenek fel együtt, a tanár erősebbé a diák jobbá az iskola falai között. Nehogy úgy érjen vége ennek a fejeznek, mint egy Karinthynak:

„Érzem, hogy egy napon meg fogom érteni. Félek ettől a naptól - ezen a napon keveredem majd el a szürke tömegbe: ezen a napon jövök rá, hogy én is az vagyok, amik ezek itt, akik szembejönnek velem az utcán. Ezen a napon el fogom felejteni az Osztályt, a Leclanché-elemet, a növénygyűjteményemet, és el fogom felejteni önmagamat.”