2013. 09. 14.

Állóhajó

Szólj hozzám!

„Hát, kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány […] A főkapitány személyesen átírt a fiumei tengerészeti gimnáziumba, derítenék ki, hogy került bele a bizonyítványomba ez a… ez a… szám, ami ugyancsak egy közönséges szám, azt jelenti, hogy négyszer feleltem – de esetleges félreértésekre ad alkalmat…” 

A félreértések elkerülése végett nem Fiumében kötöttünk ki, csak az A38 állóhajón a Petőfi-híd árnyékában, a Republikon Intézet „Az ellenzéki összefogás esélyei” című konferenciáján, ahol annak rendje és módja szerint megmagyarázták azt a bizonyítványt, amely hetek óta nyomja kormányváltani vágyó szívünket. Közvélemény-kutatók, politológusok és politikusok vettették bele magukat a Mesterházy–Bajnai-megállapodás rejtelmeibe. Igaz, nem a Karinthy „Tanár úr kérem”-jének klasszikus szellemességével és humorával tették, hanem akkurátus adatelemzéssel, játékelméleti módszerekkel, ám dicsérni való kreativitással. A humor pedig igen csak passzolt volna a rendezvény szellemiségéhez, hiszen az esélylatolgatás lelkes szemlélőinek soraiban, olyan ikonikus alakok kókadoztak, mint Draskovics Tibor, Baja Ferenc, Fodor Gábor, vagy Herényi Károly. Igaz, Fodor mindösszesen 8 percig tartózkodott a helyszínen, ideje 100 százalékát kamerák előtt töltve. Azt hiszem, minden süllyedő hajóra vonatkozó metafora él. Az ismert emberek sorait szemlélve, érthető a konferencia legtöbbet használt szóképe az „igazságszérum”, amelyet majd minden felszólaló igyekezett gondosan beadagolni a jelenlévőknek. Legalább szóban. A helyszín sem engedett szabadulni a folyamatos hasonlatok, allegóriák és helyzetképek terhes közelségétől. Hiszen a komplett ellenzéki összefogás egy terráriumra emlékeztető üvegkalitkába préselődött, ahol az ajtót rájuk csukták, ablakot nem nyitottak. 

De térjünk a tárgyra, hiszen mindenkit az izgat, akkor most van-e itt esély vagy nincs? A konferencia minden előadója egyetértett abban, hogy a nemrég életre kelt, sokat nyúzott ellenzési összefogás koncepciójával megvalósítható a kormányváltás. A kép tisztulni látszik, legalábbis az előadók szerint: Orbán Viktor kihívója Mesterházy Attila, vagyis az MSZP, Bajnai Gordonnak jövőbeni miniszterelnöksége a sci-fi kategóriába tartozik (Lakner Zoltán) és hogy Gyurcsány Ferenc pártjával lehet ugyan foglalkozni, de minek. Valamint kiderült, hogy az Együtt 2014 az új SZDSZ és az ország többsége kormányváltást akar. Tehát esély van. 

Az a jó ezekben az ellenzéki megmondókban, hogy az ember nem csak az őt körülvevő világról, hanem egy kicsit magáról is megtud valamit. Én például tipikus Bajnai-szavazó vagyok. A gondosan ismertetett Ipsos-adatok alapján Bajnai Gordon pártjának a szavazótábora így fest: átlagéletkoruk az MSZP-hez és a DK-hoz viszonyítva a legalacsonyabb (MSZP: 55 év, DK: 48 év, E14: 44 év), az Együtt támogatói között van arányaiban a legtöbb diplomás (MSZP: 15 százalék, DK: 31 százalék, E14: 38 százalék), valamint a legkevesebb nyugdíjas (MSZP: 60 százalék, DK: 38 százalék, E14: 26 százalék). 

Pedig nekem még fogalmam sincs, hogy kire szavazzak. Azaz pontosan tudom. Arra, akinek esélye van Magyarországon helyreállítani a demokráciát, aki tud az én generációmnak jövőt ígérni. Azért járok ilyen helyekre, hogy megtudjam, megérezzem, hogy elhiggyem. Valakinek. Hogy lássam azt a „pozitív értelembe vett erőt”, ahogy hallottam az okosoktól. De erőt nem látok, csak egy összepréselődött, lelkesedni akaró, ám fáradságában eltunyuló, útkeresésben félúton sem járó brigádot. Ahol természetesen mindenkinek ugyanaz jött ki, mint a Steinmannak, csak Frőhlich tanár úr éppen pikkel rá.