2013. 10. 01.

Záróra

Szólj hozzám!

Akinek adóssága van, annak már van valamije. Ha hiszünk a nagy Viktor Hugonak, akkor Amerika a beteljesülés felé rohan. Az USA kedden hajnalban a tönk szélére került. Október közepén eléri a törvényben rögzített adósságplafont. Ez azt jelenti, hogy a világ legerősebb állama nem vehet fel több kölcsönt. Az USA-val is épp az történik épp, mint bármely családdal, céggel történne csőd esetén bárhol a világon: képtelenné válik a jelenlegi adósságának a törlesztésére, és vége a gondtalan jólétnek, nincs, aki kifizesse a számlákat. Eljött a záróra ideje. 

Ilyen legutoljára, egy korábbi demokrata elnökkel, Bill Clintonnal esett meg, amikor is a kormány részlegesen fizetésképtelenné vált, mert a kongresszusban nem sikerült megegyezi a hivatalok és intézmények finanszírozásáról. A vita most is lényegében ugyanerről szól. A republikánusok azt akarják, hogy drasztikus megszorítások legyenek az állami kiadásokban, különös tekintettel a Barack Obama elnök fémjelezte egészségügyi csomagra, a demokraták viszont ezt nem hajlandók elfogadni, sőt, inkább utólagosan semmisnek tekintenék a korábbi takarékossági intézkedések egy részét is. Sosem tapasztalt távolságba kerültek a politika főszereplői. Nem született áthidaló költségvetést biztosító jogszabály októberig. Így a Fehér Ház elrendelte, hogy tömérdek intézmény kedden reggel hatkor egyszerűen függessze fel tevékenységét. A világ legerősebb hatalma befékezet, megállt a gép. Az alkotók immár pihennek, hiszen fizetés nélküli kényszerszabadságra küldenek 800 ezer dolgozót, majd fél Budapestet– ez a 3,3 milliós szövetségi munkaerő csaknem egynegyedét érinti. A világ legerősebb hatalma, a pénzügyi világ központja, a technológiai fejlődés fellegvára, Amerika kikapcsol. Még sincs világvége hangulat. Nézzük meg hogyan is fest az, ha a hatalmasok leghatalmasabbja csődbe megy. Mindenekelőtt készül egy precíz, fontossági lista arról, hogy mit lehet éppenséggel pihentetni, és minek nem szabad zavarni a működését, történjen akármi is.

A börtönök nem zárnak be, a leveleket kézbesítik, a segélyeket utalják, a légirányítók továbbra is uralják az eget. Az adóhatóság turkál, a munkavédelem résen lesz, a vízumokat kiadják, a külföldi képviseletek zavartalanul működnek. Úgy, ahogy a dollár sem zuhan, a tőzsdén megmerevedtek az árfolyamok. A katonáktól nem vonják meg a falatot, a meteorológia intézet figyel, éppúgy, mint a járványügyi hatóságok karöltve a húsellenőrzőkkel, az iskolákban továbbra is kapnak enni a gyerekek, az űrben munkálkodókat nem hagyják a földijeik magukra. Mondhatnánk, zajlik az élet. Ám mégis az, ami a fejlődést, a világot előbbre viszi az kényszeredetten szünetel majd. Az egészségügyi kutatásokat leállítják, a hitelkérelmeket befagyasztják, épp mint az államilag finanszírozott tudományos projekteket. És nincs komoly erő, ami kimozdítaná ebből a hatalmas szabadságolásból a nemzetet. Valahol megnyugtató, valahol szomorú, hogy a politika ott sem kevésbé számító és köldöknéző, mint itthon. A republikánusok nem hajlandóak tárgyalni, csupán jelentős engedmények árán, a demokraták viszont azt állítják, hogy a felmérések szerint a leállás miatt úgyis az ellenzéket hibáztatják majd. De kit érdekel az, hogy ki a hibás? Ha az amerikai gazdaság visszaesik, vége a válságból való kilábalásnak. Zuhan, borul majd minden...