2013. 11. 25.

Diadal

Szólj hozzám!

Ugye, tudjuk, mit jelent nekünk a mohácsi vész? Ez a nemzeti tragédia szimbóluma. S az ellenpont? Igen, ez a 6:3. Egy kis nemzet fiai térdre kényszerítették a brit oroszlánt. Nekem ennyi. Egy lányt a 21. században – bevallom pirulva – nem fog meg Puskás Öcsi hátrahúzó csele az ötösön belül, Bozsik Cucu gólja húszról, vagy az ország első Nándijának, Hidegkutinak lövése a hosszú felsőbe. Nyertünk, büszke volt a nemzet, és hatvan év után is génjeimben viselem mindazt, amit Dávid érezhetett, amikor hátat fordított a földön fekvő Góliátnak. De mi érez ma az oroszlán? Felkelt már? Ők töpörödnek, zsugorodnak holnap, ha újra tort kell ülniük az évfordulón? Nem találgatok, üzenetet írok. Dave Heeley régi barátom Birminghamben. Ő sem élt még akkor. 

„Az élet volt abban a meccsben. A gólokkal együtt tisztult a történelem. És a hatodik után vált világossá, hogy Anglia már nem lehet ugyanaz soha, mint ami volt. A politika egy térfélre került a focival. A hidegháború és a szuezi válság, az egyiptomi visszavonuló, mind-mind sebeket ejtettek a Birodalom egykor kikezdhetetlen tekintélyén. Mind a csatatéren, mind a focipályán, Anglia nem hivatkozhatott többet az erőre és a hatalomra. Megtörték a magyarok” – olvasom Dave mondatait, és egy szavát sem hiszem. Olyan elképzelhetetlen, hogy a kispesti Purczel Franci – így anyakönyvezték Puskást – ütötte bele a szöget egy világbirodalom koporsójába. Ami nem sikerült Attila hunjainak vagy Mátyás seregeinek, azt Dave szerint elvégezte 11 stoplis pali – na, jó, 12, mert a 78. percben, Grosics helyett Gellért állt a kapuba. Diadal? Mindegy, ha a harcmezőn vagy a gyepen születik? Valljuk be, a mi nemzedékünknek ez az utóbbi sokkal édesebb. De vajon ma eszébe jut majd az angoloknak, hogy zsugorodó birodalmuk, megcsappanó büszkeségük a magyar mágia következménye?

Aki stadiont épít, végvárak köveit rakja újra. Lehet. Csak a védők legyenek még egyszer olyanok...