2014. 03. 24.

Csere

Szólj hozzám!
Aman
Margarita egy szót sem szólt hozzám. Mit mondhatott volna? Nem beszéltük egymás nyelvét. A mutogatásba hamar beleun az ember, főleg Olaszországban, ahol képtelen tartani a tempót a helyi indulatokkal. Margarita szomorú lány volt. Egy szomorú olasz. Az egész családra rátelepedett valami bánatfelhő, ami magányos szigetet teremtett a zsibongó torinói bérházban. Fenemód unatkoztam. A letargia oka a nagymama volt. A Mamma mindenki dundi kedvence a családi tűzhely parazsa gyengélkedett, nem akarta és nem is tudta elhagyni hatalmas puha ágyát. A Mamma kinek a nevetőráncok még a homlokára is felfutottak már nem akart többet nevetni. Margarita cserediákjában, a kis virgonc szőke lányban, azaz bennem, magát a megváltást látták. Így városnézés és parkban lődörgés helyett a Mamma ágya mellett gubbasztottam és lányosan érdes hangon daloltam a Béreslegényt és a Himnuszt. Nekem, aki kegyelem kettest kaptam ének-zenéből ennyiből állt a repertoár. A Mamma olyannyira élvezte a szánalmas terápiát, hogy magához akarta költöztetni hamis dalos madarát. Egy évtizede ennek már, de Torinóról nekem mindig csak a sírás fog eszembe jutni. Vacak egy csere volt. 

Bezzeg Margarita, amikor Pesten járt! A programok egymást érték, a család átalakult szórakoztató központtá, mi voltunk az az igazi olasz család, akire én úgy vágytam ott kint. A lusta Margaritának tetszett a házi tolmácsa, olaszos nővérem a cseregyerek minden búját-baját azonnal lefordította. Volt neki. De hamar túlestünk rajtuk, utána már olyan izgalommal ette a nokedlit tejföllel, és heverészett a Margitszigeten, mint ahogy én tömtem volna a bolonyait és napoztam volna a Piazza Vittorion. A mázlista. 

Velünk imádnak cserélni. Most már hivatalosan is a legjobb üzlet lettünk, a nemzetközi diákcsere programok közül Magyarország nyújtotta a legjobb teljesítményt az AFS egy 50 országra kiterjedő felmérése szerint. Ide imádnak megérkezni, sokszor az üresen hagyott Mama hotelekbe. Ebből a felfordult országból lassan egy generáció távozik, mások jobb helyekről, meg ide jönnek világot látni. Hiszen a felmérés szerint soha nem látott gondoskodás és törődés várja őket. Amiről nekünk is olyan nehéz lenne lemondani. Nekik választani itt még a legkínosabb esetben is a fagyi és a mozijegy között kell, ahogy ezt a halhatatlan Királyhegyi elképzelte. Szeretjük mi az embereket. Különösen, ha fiatalok, és még jobban, ha messziről jöttek. Szeretjük, ha minket, melegszívűnek, gondoskodónak látnak. Csak ha magunkra maradunk, akkor leszünk apatikusak, vicsorgók, gyűlölködők. Ez a két én, biztos nem élhet bennünk évtizedekig. Az egyik majd felül fog kerekedni. Csak remélhetjük, hogy melyik lesz az.