2014. 11. 02.

Gondolnak ránk

Szólj hozzám!
illusztráció: Aman
Vágyott hangosan felsírt. De azonnal abba is hagyta. Pár perce lélegzett, de máris elégedett volt. Meg volt mindene. Két keze, két lába, egy feje, egy apja egy anyja, biztos jövője. Vágyott anyja keblére feküdt, puha meleg pólyában élvezte a még melegebb anyai szeretetet. Apja föléjük hajolt, szeme nevetett, szája lefelé görbült. Minden tökéletes volt. Vágyott gyengéden a szüleire nézett, és amennyire egy pár perces babától telik, köszönetet mondott. Azért, hogy ők nem hitték el, hogy „a gyerekvállalás veszélyezteti az anyagi biztonságot”, azt, hogy „nem tudnak majd megfelelő lakhatást biztosítani neki” Vágyottnak, meg azért, hogy nem gondolták, hogy „az édesanyja a szülés után nem tud visszamenni a munkahelyére”, és, hogy” hiányosságok vannak a gyerekek napközbeni ellátásában”. Ők másban hittek. Így lett vágyott. 

Én és az én nemzedékem itt a célcsoport. Érzem és értem, hogy tőlem várja a nemzet és felkent kormánya, hogy szaporítsam a magyarságot. Van is kedvem hozzá, úgy, mint pályatársaimnak, igen vágyottakra vágyunk és arra a puha meleg babaillatú idillre, ami belengi ezt az ügyet. És köszönjük szépen, hogy gondol ránk a kormány és segíteni próbál. Ám nem hinném, hogy lenne olyan magyar honleány, aki akcióprogram keretében esne teherbe, vagy akin államtitkár négy pontját halva ömlene el az evolúciós ösztön. Ahogy a puha meleg babaillat befurakszik génjeinkbe, úgy kellene a gondoskodó közegnek is részt követelni a jövő tervezgetésében.

Csak hát kormányok jönnek, és kormányok mennek, világválságok követik egymást, és ostoba társadalmi zsákutcák tették esetlegessé ezen a szélességi körön, hogy valójában mire számíthat a vágyott aki tágra nyílt szemmel néz majd a világra. Tessék, úgy nyolc, tíz évet gondoskodó, szeretetteljes, megbecsülést árasztó hangulatot teremteni a gyerekszobákban, és mi leendő anyák átérezzük milyen fontos is gyerekek szülni ebbe az országba. 

Ehhez képest ridegen koppanak az akcióterv pontjai, és a szeretetet inkább az ideges számonkérés helyettesíti, hiszen eltelt már nyolc hónap és lám csodát tett az akcióprogram, megtelnek a szülőszobák, és mi már egy mondatot sem hiszünk az egészből, és nem gondoljuk, hogy az a nyolc, tíz boldog év a Nemzeti Együttműködés rendszerében az államtitikári megnyitóval megkezdődött volna.