2014. 11. 25.

Megosztók

Szólj hozzám!


Az éves oxfordi internetjelentés alapján – amely amolyan pillanatfelvétel az internet felhasználói szokásokról – elképesztő vízió bontakozik ki. Ma Angliában szívesebben lép kapcsolatba egy választó egy politikussal vagy politikai párttal az interneten, mint szemtől szembe. Megértem őket. Inkább nézem, kattintom és kommentelem a magyar politikát, mint hogy egy pártrendezvényen, vagy egy lakossági fórumon testközelből érezzem fullasztó jelenlétét. Jobban esik most a távolság, főleg, ha csalóka módon mégis először érzem, hogy van közöm az eseményekhez. Az internetes aktivitás becsatornázza a választót a valós politikába is. Az aktív politizálók, akik az online agorán találtak maguknak fórumot, csalódott demokraták. Úgy érzik, most kaptak valódi lehetőséget, hogy beleszóljanak a döntésekbe, ami inkább növeli, és nem csökkenti a valódi politikai részvételt. A céltábla így visszalő. 

A társadalomnak mindig is szüksége volt olyanokra, akik értik és lefordítják az egyre összetettebbé és bonyolultabbá vált jeleket. Ez részben a politikai kommunikáció feladata. Szakemberek, tanácsadók, szóvivők csomagolják elvitelre a politikát. Legalábbis eddig így történt. A politikai kommunikáció nem egy elitcsoport hegemón területe többé. Ingyen mindenkié. Ez került veszélybe a miniszterelnök sajátos ötlete, az internetadó meglebegtetésével. Ezért kellett az utcára menni. 

Az új közösségi médiás megoldások lehetővé teszik, hogy a mozgalmak és pártok közvetítő nélkül kommunikáljanak a választókkal, kizárva a hagyományos tolmácsok csoportját. A direkt mozgósítás és elérés különösen fontos olyan országok számára, ahol a pártfinanszírozás amúgy is megoldatlan terület. Mondjuk, itt nálunk. Én még mindig hiszem, hogy a politika közösen alakított valóság, amelyben kulcsszerepet játszik az, hogy mit gondolunk, mit mondunk egymásnak a világról. Legalább van egy hely, ahol mondhatjuk. És ha szerencsénk van, még meg is osztják.