2015. 02. 04.

Ázsia kertvárosa

Szólj hozzám!


Szingapúr a világ legjobban működő kertvárosa, apró állam az egyenlítőn. Nehéz, párás levegőjében tombolna a természet, ha nem szelídítené megannyi láthatatlan botanikus, az utcáin tilos a rágózás, nincs leváló járdaszegély, szemetet sehol sem látni. Rend van, gazdagság és fegyelem. Égig érő felhőkarcolóiban úgy folyik át öt földrész pénze, mint a kerti öntöző csapokon a víz. A Malajzia és Indonézia közé préselődött sziget mintegy 60 év alatt vált a feltörekvő országok követendő példájává, az utolérhetetlen etalonná és egyben vakító csodaországgá. A demokrácia szót viszont mintha kifelejtették volna a politikai szótárból. 

Egy pláza
Supertrees, Gardens by the Bay
5,4 millióan lakják, legtöbbjük kínai, de laknak itt még malájok és indiaiak is. Ők, így együtt lennének a szingapúriak, akik sajátos módon az úgynevezett Singlisht beszélik, egy angolszerű nyelvet, amely a hivatalos nyelv is egyben. Az, hogy mindenki beszél angolul, nem a gyarmati múlt hagyatéka, és ezzel nem is csak az ott élő kevés nyugati embernek adott gesztus, hanem mert az ország nyelve a világgazdaság nyelve, ugyanis Szingapúrban minden az üzletről szól. A gazdasági csoda pedig a rendszert szilárdítja. Szikla keménységűre. 


Egy diktatúra akkor sem jó, ha sikeres, ám vitathatatlanul sokkal elviselhetőbb. Szingapúrban az egypártrendszer dinasztikus módon szerveződik, a PAP (People’s Action Party) alapítója, Lee Kuan Yew az úr a házban. Igaz, papíron távozott a hatalomból, jelenléte mégis mindent áthat. A méregdrága dizájnerboltok polcain is ő néz ránk, műanyag babaként hirdeti ars poétikáját: ő egész életét Szingapúr felemelkedésének szentelte, amíg lélegzik, nem engedi lerombolni azt. Buja kreativitással születnek újabb és újabb posztok a kormányzatban, látszólag szerény elnevezéssel „rangidős miniszter”, „miniszterelnöki főtanácsos”, ám egy valamennyiben közös: vagy Yew, vagy fia, Loong, de mindenképp egy Lee ül a kormányrúdnál, Szingapúr élet-halál uraként. A család számos tagja tölt be fontos posztot állami cégeknél és minisztériumoknál, ám ez a fajta kivételezés Szingapúrban sajátos színezet kap. A helyzetbe került családtagok a legjobb iskolákban végeztek, az adott területen kiváló diplomájuk van, folyékonyan beszélnek több nyelven, és kikezdhetetlen a szakmai felkészültségük. Mr. Lee fia nem csak azért lehetett miniszterelnök, mert az államalapító miniszterelnök pártvezér elsőszülöttje, hanem azért is, mert gond nélkül mondja el a nemzeti ünnepen szokásos köszöntőjét angolul, kínaiul és az ott szintén hivatalos maláj nyelven, emellett remek pénzügyi szakember, tökéletes vezető. A dinasztia alapítója szigorú családfő, egy Lee-nek tökéletesnek kell lennie. 

Lee Kuan Yew
Így aztán ez a nagy családi tanács egy emberként gyakorolja a hatalmat, mindenféle fékek és időt rabló egyeztetések, viták nélkül, létrehozva a világ egyik legerősebb gazdaságát, amelyben az emberek jól keresnek, sokat utaznak, de nem olvashatnak Playboyt, nem rágózhatnak a metrón és nem szidhatják a miniszterelnököt. Az életet áthatja az erkölcsös szigor, a tökéletes rend. Szingapúrban a gazdagság és a siker nem hozza el a nyugatias, demokratikus értékrendet. A független igazságszolgáltatással és a szabad sajtóval csupán egy párt uralmát lehet szolgálni. Egy vezetőt kell szeretni. De ez az egy valóban naggyá tette, sőt a legnagyobbá a hatalmak által letiport kis kikötőt, amely jelenleg a világ egyik tengeri kereskedelmi és pénzügyi központja. A többi a történelem dolga. Majd megítéli, naggyá, gazdaggá, tette-e Lee Szingapúrt, vagy a temérdek pénzen börtönszigetté. Ma az előbbire szavaznék. Ázsiában azért máshogy mennek a dolgok. 

Fernando Botero: Bird